Mint korábban írtam, ma esküvőn voltam és kissé fáradtan ugyan, de már itthon vagyok. :)
Az egész nap elég mozgalmas volt.
Eleve reggel a munkahelyemről indultam, mert előző nap szolgálatban voltam, de nem volt probléma, mert délre volt megbeszéle a találkozó Fóton. Sajnos a kiszemelt helyszínt épp díszítették fel egy későbbi esküvőre, emiatt rögtönözni kellett, de ezt az akadályt szerencsére sikeresen vettük.
A fotózást követően siettünk Dunakeszire, ahol a polgári majd a templomi szertartás is volt.
Itt megjegyezném, h. eléggé meglepődtem, amikor a templomi szertartás után - amíg mi a csoportképet csináltuk - a pap egy hatalmas chopperrel hagyta el a helyszínt. :)
Dunakesziről egyenesen Nógrád megyébe vettük az irányt Szendehelyre a Szepi fogadóba. A helyszín nagyon szépen meg lett csinálva. Eleve szimpatikus környéken helyezkedik el, a hegyekben, maga a fogadó is kultúrált, van elég parkolóhely, stb. A rendetzvény terem klasszul fel lett díszítve. Nem a megszokott "U" alakú eérendezésben helyezkedtek el, hanem "amerikai" stílusban voltak elhelyezve a kerek asztalok. Szeretem az ilyen modern ötleteket. :)
A vacsora, tortavágás és menyasszonytánc között a vendégek egész jó hangulatban mulatoztak, nem volt 1 unalmas este. :) Sikerült jól elkapott pillanatokat megörökítenem.
Holnap reggel megyek le Gyöngyösre, egészen pontosan Gyöngyöshalászra bérmálkozást fotózni, majd megaírom az ottani tapasztalataimat is. :)