Ma egy olyan hölgy került a kamerám elé, akit már a tavalyi év végén volt szerencsém fotózni.
Maga a fotózás déluténra lett megbeszélve, Ágival valahol a belvárosban futottam össze, ahonnét Niki lakására mentünk sminkelni, aki a nap további részében is velünk tartott. Az eredeti terv az volt, hogy készítünk pár képet a studioban, majd kimegyünk valami külső helyszínre is. Sajnos a smink picit elhúzódott és egy kis csússzással tudtunk kezdeni. Emiatt nem volt nagyon idő helyszín keresésre... maradt a rögtönzés. :)
Kezdésnek a studio "nappalijában" készítettünk képeket, melyek közül ez lett a kedvencem:
Ezt követően kocsiba pattantunk, és elmentünk egy közeli aluljáróhoz. Erről a helyszínről annyit tudni kell, hogy már kora tavasz óta nézegettem a helyet, mivel - bár nem túl nagy - szinte az egész ki van festve graffitikkel.
Sajnos a fényviszonyok elég mostohák voltak, de szerencsére némileg lehetett játszani a természetes fényekkel.
A másik kellemetlen dolog volt, hogy ez az aluljáró egy forgalmas HÉV állomás alatt van, ami azt jelentni, hogy csúcsidőben nagyjából 5-10 percenként járnak a vonatok és ezzel együtt a járókelők is. Szóval nem egy csendes hely. :) Vicces volt, ahogy két HÉV között fotóztunk, az aluljáró mindkét oldala felől figyelve a járókelőket (Niki figyelte az egyik lépcsőt, én pedig a másikat, ahonnét fotóztam), nehogy "megzavarjanak". :)
Az igazán kedvenc képek is itt készültek:
Végül visszamentünk még a studioba, pár sötét hátteres művésziesebb képért. Ezt követően hazavittem Ágit, majd én is hazafelé vettem az irányt.
Legközelebb esküvőre fogok menni, ami viszont érdekes lesz, hogy nem egy hagyományos "szombati" esküvőre megyek, hanem egy "szerdaira", mivel erre a napra fog esni a pár évfordulója. :)