Tegnap ismét fotóztam Bogit és Szandit. (kb. kismilliomodik alakalommal...) Abból az apropóból, mert Boginak szüksége van pár új képre, egy ügynökséghez. Az igazat megvallva semmi kedvem nem volt elmenni, ki is ment a fejemből, de hát mit tehetek...megígértem. Az elején elég nehezen indult. Sem Nekem, sem a lányoknak nem vot meg az "ichlet". :) Alaposan rá kellett hangolódnunk. Szandi szokás szerint jól nézett ki... Ami meglepő, az az h. Bogi is. Elmondása szerint most 41 kg. (Utoljára, ha jól emlékszem, akkor ~50 volt.) Szval elég nehezen indult, de aztán 1-2 óra múlva sikerült belemelegedni. :) Én is lelkesebb lettem, mit az elején, a lányok pedig... Hmm! :) Ha nem lettem volna ott, akkor tuti egymásnak esnek. :) Este 7 körül végeztünk, Szandit kidobtam a buszmegben, Bogit pedig elvittem az albiba. Jóval 8 után értem haza. :( A képeket meg sem néztem. (Nem baj, majd foglalkozom velük a jövő héten. Úgy is akkorra ígértem Nekik. :) Más... A hétvégére tervezett fotózást sajna lemondta a hölgy. Inkább vmikor május körül tervezi. :( Nem modom, h. örülök neki, de jól fog esni egy kis pihenés. Vasárnap úgyis meló lesz Kiskunfélegyházán, ami előtt nem árt, ha pihizek egy keveset. (Plusz a sze-csüt-pén-i tanfolyam is eléggé lefáraszt majd.) Így elsőre hirtelen ennyi. Legközelebb majd Kiskunfélegyháza után. :)