Lassan véget ér ez a nap is, ami azért künönleges, mert ma volt a Honvédelem Napja. :)
Igazából ez semmi extrát nem jelent, csak annyit, hogy "katonáéknál" ma nem kellett menni dolgozni... Legalább is jobb helyeken, ugyan is Én egész nap itt csücsültem a munkahelyemen. Rednkívül fura érzés volt úgy bejönni reggel, hogy tudtam, senki nem lesz ma az épületben (mint hétvégente), ennek ellenére mégis tele volt az M3-as bevezető, mivel azért mégis csak hétköznap van/volt. :)
Hogy izgalmassá tegyem a napomat, a szokásos munkahelyi dolgaim után leültem a net elé és elkezdtem magamnak valami elfoglaltságot keresni.
Eleinte még a Google Ananalytics beállításaival molyoltam, de erre hamar ráuntam, mivel voltak számomra "kínai" dolgok is az egészben. Így hét elkezdtem melemélyülni a blog.hu oldalak egyedivé tételében. (egyedi fejléc, CCS, sablon, stb.)
A ténykedésem eredménye íme, ITT látható. :)
Kissé még fapados, apró dolgokat kell még rajta csioszolni, de úgy érzem, h. mostmár kicsit jobban az Én oldalam, nem pedig egy blog a sok közül.