Tök jó volt ez a mai nap. :)
Tegnap szolgálatban voltam és részt kellett vennem egy oktatáson. Kaptam az SMS-t, h. ma lenne egy gyors meló Budán. Pár SMS váltás után el is vállaltam. Reggel leadtam a szolgálatot, elmentem megvenni a kocsimhoz az alkatrészeket, otthon lepakoltam, majd indultam is vissza Budára. A munka annyi volt, h. a Credigen Bank-nak kellett pár képet készíteni, mert itt volt valami francia fejes és kellett a kép az újságjukba. Amikor az M3-on voltam, azt hittem, h. nem fogok időben odaérni, mivel munkálatok miatt lezárták a belső sávokat. Szép látvány volt a mindkét irányban kilométeres kocsisor...
Végül aztán sikerült odaérnem, hamarébb is mint a kapcsolattartó személy. :)
Szerencsére egy hölgy tudott foglalkozni velem, és meg tudtam nézni a lehetséges helyszíneket. Aztán végül az előre megnézett helyszínek közül egyik sem lett. :) Helyette az egyik irodában fotóztam. Én azt hittem, h. mindenkiről kell majd külön kép, esetleg 1-2 "tárgyalást megörökítő totál". Ehelyett kattintottam ~10 csoportképet és kész... Komolyan mondom, a képek lementése, gyors retusálása, és CD-re kiírása tovább tartott, mint maga a fotózás. :) Kb. fél óra alatt végeztem is az egésszel. Tetszene, ha minden héten lenne 3-4 esetleg 5 ilyen meló. :) Legközelebb majd csak jövő hét végén fogok fotózni. Ismét egy Szlovák kiscsaj. :) Remélem hasonló tapasztalatokkal fog végződni, mint az előző.